Ahogy arról az Economx is beszámolt, Donald Trump azután, hogy alelnöke és külügyminisztere a Fehér Házban fogadta a dán és a grönlandi külügyminisztert, kijelentette: az Egyesült Államok célja továbbra is a Grönland feletti ellenőrzés megszerzése.
Az amerikai elnök fenyegetőzésére válaszul Dánia, amely Grönland védelméért felelős, figyelmeztetett, hogy egy támadás a sziget ellen gyakorlatilag a NATO végét jelentené, és bejelentette azt is, hogy bővíti katonai jelenlétét szoros együttműködésben a NATO szövetségeseivel - írta a CNN. Ezt követően több NATO-tagország is közölte: kis létszámú katonai kontingenst telepít Grönlandra, Dániával együtt Németország, Svédország, Franciaország és Norvégia közösen készül egy hadgyakorlatra.
A hadgyakorlat keretében Németország 13 fős felderítőcsoportot küld Grönlandra, Svédország és Norvégia kisebb egységekkel csatlakozik, míg Franciaország első katonái már úton vannak. A művelet, amelyet Arctic Endurance néven tartanak, a közös kiképzésre és a NATO Északi-sarkvidéki jelenlétének erősítésére irányul. Az Egyesült Államok már hosszabb ideje mintegy 150 katonát állomásoztat a Pituffik Űrbázison Grönland északnyugati részén.
Kanada a következő hetekben, Franciaország pedig február 6-án nyit konzulátust Nuukban, jelezve elkötelezettségüket a térség biztonsága iránt.
A Bild német hírmagazin szerint mindössze hét órával a Grönlandról szóló, eredménytelen washingtoni találkozó után, szerda éjjel, a dán hadsereg egy Hercules katonai gépe landolt a főváros, Nuuk polgári repülőterén. A gép fedélzetén két busznyi katona utazott, és a lap értesülései szerint nemcsak dán, hanem francia tisztek és katonák is érkeztek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Orbán Viktor 27 százalékos gázáremelésről beszélt a nyilvánosság előtt! Kiderítettük, minden megváltozik
Mától nyilvános: ők az OTP valódi tulajdonosai
Eszméletlen bírságot szabott ki Balázsékra a Médiatanács
Gulyás bejelentette, nem egyben jön a 13. havi és a 14. havi nyugdíj részlete
Megszólaltak a budapesti CPAC szervezői, ekkor jöhet Donald Trump Magyarországra
Érdekes javaslat érkezett: egységes, 400 ezer forintos havi nyugdíj többkulcsos adóval
Kétmillió forint is ütheti a markát annak, aki még most kapcsol: már csak pár nap maradt
Ne dőljön be a kis enyhülésnek, hétvégétől újra tombol a szibériai hideg
Mindenki jobban jár, ha ma éjfélig megtankol