A Mastercard az első technológiai szolgáltató, amely kivezeti a mágnescsíkot.
A tervek szerint 2024-től az újonnan kibocsátott Mastercard hitel- és betéti kártyáknak a legtöbb piacon már nem kell mágnescsíkkal rendelkezniük, 2033-ra pedig valamennyi kártyáról eltűnnek majd.
A mai chipkártyák mikroprocesszorokkal működnek, amelyek a mágnescsíkoknál sokkal nagyobb teljesítményűek és biztonságosabbak, sok ilyen chipbe apró antennákat is építenek, amelyek lehetővé teszik az érintésmentes fizetést. Még ennél is magasabb biztonságot nyújtanak azok a biometrikus kártyák, amelyeket ujjlenyomat-olvasóval is ellátnak.
A chipkártyás fizetések elterjedésével a mágnescsíkos fizetések száma csökkenni kezdett. A Phoenix Consumer Monitor decemberi felmérése szerint az amerikaiak mindössze 11 százaléka mondta, hogy a mágnescsíkos fizetést részesíti előnyben, vagyis azt, amikor a kártyát a terminálon húzzák le. Ez az arány 9 százalékra csökkent azok körében, akik kipróbálták már az érintésmentes fizetést. A Mastercard 2021 első negyedévében 1 milliárddal több érintésmentes tranzakciót bonyolított le, mint 2020 azonos időszakában, 2021 második negyedévében pedig az összes személyes vásárlási tranzakció 45%-a érintésmentes volt világszerte.
A változó trendekre és fejlett technológiákra reagálva döntött a társaság a mágnescsíkok kivezetése mellett. A 2033-as határidő kellően hosszú időt hagy azon partnereknek, akik még mindig erre a technológiára támaszkodnak, így fokozatosan tudnak majd átállni a chipkártyás rendszerre.
A mágnescsíkok az 1960-as évek elején jelentek meg, és lehetővé tették a bankok számára, hogy a kártya adatait a hátoldalra laminált mágnesszalagra kódolják. Ez nyitotta meg az utat az elektronikus fizetési terminálok és a chipkártyák előtt, amelyek nagyobb biztonságot és valós idejű engedélyezést biztosítottak, miközben megkönnyítették a kártyaelfogadást a különböző méretű vállalkozások számára. Ez a vékony csík évtizedek óta a fizetési kártyák milliárdjain megtalálható, még akkor is, ha a fizetési technológia azóta óriásit fejlődött - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja