A chicagói székhelyű repülőgépgyártó tájékoztatása szerint az átesésvédelmi rendszer (MCAS) a korábbiaktól eltérően a repülőgépre telepített mindkét állásszögjelző berendezés adatait képes lesz olvasni, ha a két jel között 5,5 fokos, vagy annál nagyobb eltérés mutatkozik, akkor nem aktiválja az MCAS-t. Probléma esetén a védelmi rendszer a frissítés után nem térítheti ki a vízszintes vezérsík lapátjait annál nagyobb mértékben, mint amit a pilóták képesek kézi vezérléssel ellensúlyozni, ezzel biztosítható a teljesen manuális vezetés. A korábbi MCAS csak akkor aktiválódott, amikor az automatika ki volt kapcsolva - írja az MTI.
A szoftver frissítése mellett a Boeing a 737 MAX kiképzőprogramját is módosította, a kezelési útmutatásokba több információt helyezett el és módosultak egyes ellenőrzőlisták is.
Kapcsolódó
A Boeing közölte, hogy a frissítéseket több száz órányi tesztelés, elemzés és két tesztrepülés után adták ki.
Az amerikai gyártó legsikeresebb, 737-es modelljének MAX 8-as és 9-es verzióit március 13-án parancsolta földre a Szövetségi Légügyi Hatóság, miután több ország is megtiltotta a gépek használatát a légtérben. Az ügy hátterében az áll, hogy fél éven belül két repülőgép, az indonéz Lion Air JT610-es, illetve az etióp Ethiopian Airlines ET302-es járatát teljesítő Boeing 737 MAX is lezuhant röviddel a felszállás után.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben