Az Intesa Sanpaolo február 17-én tett nyilvános vételi ajánlatot az UBI Banca részvényeire, amelyet a bank részvényeseinek 90,2 százaléka július 30-ig el is fogadott. Ahhoz, hogy a két bank egyesüljön, az UBI részvényeseinek minimum kétharmados támogatására volt szükség.
Az előzetes eredmények láttán Carlo Messina, az Intesa vezérigazgatója közölte: új európai vezető bankcsoport jöhet létre. Az Intesa Sanpaolo lesz az első olyan európai bank, amelyik elindítja azt az új konszolidációs folyamatot, amelyik megerősítheti az európai bankrendszert.
Kapcsolódó
Az Intesa már így is az egyik vezető európai bankcsoportnak számít, de ezer szálon kötődik azokhoz a közösségekhez, amelyekben működik. A fenntartható működési modell fejlesztése a hitelintézet számára egyre sürgetőbb, miután a koronavírus-járvány felerősítette a gazdasági és szociális egyenlőtlenségeket. Az egyesülés az UBI Bancával erősítheti az olasz pénzügyi rendszert és vezető szerepre törhetnek ezáltal az európai bankvilágban is.
Az egyesített pénzügyi csoport több mint 100 ezer alkalmazottal rendelkezik, és 450 milliárd euró a hitelállománya. Az ügyfelekhez tartozó pénzügyi eszközök állománya meghaladja az 1,1 ezer milliárd eurót, a működési eredmény pedig több mint 21 milliárd euró.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram