Gyerekek segítségét kéri a brit Aldi: a boltlánc 5-14 éves gyerekek kézzel készült rajzait várja, amelyeken friss, egészséges ételek szerepelnek. A rajzok az Aldi legújabb teherautóját díszíthetik majd - írja a Grocer brit kiskereskedelmi szaklap.
A brit Aldi a nagy-britanniai olimpiai csapat támogatója, a kiválasztott pályaműveket így az olimpiai csapat tagjai alkotják a zsűrit, és három végső győztest választanak, akik Angliát, Skóciát és Walest képviselik. A nyertesek iskolája ezer fontot, azaz több mint 400 ezer forintot kap majd, amit elkölthetnek az Aldiban, illetve a győztes rajzok díszítik majd az ételeket és italokat kiszállító kamionokat.
Kapcsolódó
A rajzpályázat az Aldi Get Set to Eat Fresh nevű edukációs kampányának része, ennek keretében öt év alatt 1,9 millió gyereket értek el, és népszerűsítették a körükben az egészséges táplálkozást, többek között olimpikonok segítségével.
Játékok, borok, csokik – tesztelnek a vásárlók
A brit Aldi egyébként már többször bevonta a gyerekeket és a vásárlókat a „munkába”. Korábban a gyerekek az áruházláncban kapható játékokat próbálhatták ki és értékelhették.
A szokatlan munkaerő fizetést is kapott: a kiválasztottak egy évre elegendő játékkal térhettek haza. A jelentkezéshez szükséges videóban a kedvenc játékukat kellett először értékelnie a jövő szakembereinek.
Idén tavasszal három különleges ellenőrnek a húsvétra piacra dobott csokitojásokat kellett tesztelnie az ünnepekig. A kóstolás mellett az értékelés is a feladatok közé tartozott, a visszajelzéseiket ugyanis az Aldi beszerzési osztálya is figyelembe veszi majd, amikor a jövő évi húsvéti édességkínálatot tervezik meg. Legutóbb pedig az élelmiszerlánc harminc jelentkezőt várt, akiknek a feladata három prémiumkategóriás bor tesztelése lesz. A kóstolás mellett értékelni is kell megadott szempontok szerint a borokat a résztvevőknek. Az Aldi a klub mellett online borakadémiával is várja a borok iránt érdeklődőket.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben