A bejelentésből az nem derült ki, hogy mely országokban hajtják végre a létszámleépítést - írta az MTI.
A cég azzal indokolta az intézkedést, hogy a Lego féléves forgalma 5 százalékkal 14,9 milliárd koronára (1 dán korona = 41,15 forint, 2,38 milliárd dollár) esett.
Jorgen Vig Knudstorp, a Lego elnöke azt mondta, hogy "csalódást okoztak a féléves bevételi adatok, ezért meg kell tenni a szükséges lépéseket".
A Lego mintegy 1400 dolgozóját bocsátja el az év végéig. A cég jelenleg közel 18 200 embert foglalkoztat világszerte.
A cég elnöke sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy "a kényszerlépés számos kollégánk életét befolyásolja majd".
A dán cég nyíregyházi leányvállalatának tavalyi nettó árbevétele mintegy 11 százalékkal, nyeresége pedig 13 százalékkal nőtt.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre