A BMW egyik szóvivője szerint az üzemben hagyományos, elektromos és hibrid meghajtású modelleket is gyárthatnak majd. Arról még nincs hivatalos döntés, hogy pontosan mely modellek készülnek Debrecenben. Az viszont biztosnak tűnik, hogy csak BMW kocsikat gyártanak majd, a társasághoz tartozó Mini kisautó márka modelljeinek gyártására a szóvivő tájékoztatása szerint nem jön szóba az új, magyarországi üzem - írta az MTI.
Ezzel kapcsolatban a Stuttgarter Zeitung megjegyezte, hogy a Miniket az Egyesült Királyságban gyártják, és a termelés folytatása a brit uniós tagság megszüntetése (Brexit) miatt gondokat okozhat a BMW-nek.
Kapcsolódó
A cég hangsúlyozta, hogy csak gazdasági szempontok alapján választották ki Debrecent egy új üzem helyszínének, politikai megfontolásoknak nem volt szerepük a döntésben.
Meg nem nevezett vállalati döntéshozók szerint munkaerőpiaci érvek is a térség mellett szólnak, a képzett munkaerő megfelelő mennyiségben áll rendelkezésre, Németországban viszont lassan szűkössé válik a kínálat. A németországi üzemek hálózata elérte az ideálisnak számító méretet, ráadásul alig találni már a bővítésükre alkalmas területet, Debrecen pedig elég közel van ahhoz, hogy bekapcsolják a hálózatba, és az új gyárat jól lehet bővíteni majd.
Az üzemben évi 150 ezer autót gyárthatnak, de ez csak a kezdeti kapacitás, így csak az első lépést jelentheti az a legkevesebb ezer munkahely, amelyet a nagyjából egymilliárd eurós (322 milliárd forint) beruházással teremtenek - olvasható a Stuttgarter Zeitungban.
A keddi bejelentés szerint a Debrecen melletti 400 hektáros terület 2019 második felében kerül a BMW tulajdonába, és jövőre már megkezdik a munkaerő toborzását. A beruházás értéke meghaladja az egymilliárd eurót, és már az elején több mint ezer munkahely jön létre.
Kép forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés