A magyar és az osztrák ajánlatok ellenére a kanadai Magna, a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítója úgy döntött, hogy az egykor a Warszawákat, majd a nagy Polskikat (FIAT 125p), aztán Opeleket és Daewookat készítő varsói FSO autógyárban fog Miniket és Infinitiket gyártani. (Képünk illusztráció.) A vezető lengyel gazdasági napilap, a Dziennik Gazeta Prawna értesülései szerint még ebben a hónapban aláírják erről a szerződést a vállalat tulajdonosával, az ukrán AvtoZAZ-zal. A hírekből egyelőre nem derült ki, megveszik-e az üzemet, vagy szolgáltatási, esetleg egyéb megállapodást kötnek.
A Magna 1 milliárd zlotyt, több mint 70 milliárd forintot fektet be a gyárba, ahol kezdetben 2-3 ezer, a teljes kapacitás (állítólag akár évi 200 ezer autó) elérésekor 7-8 ezer embert fognak alkalmazni. A termelés a lap szerint már a jövő év második felében indulhat, sőt egyes alkatrészek próbagyártását már meg is kezdték. Vélhetően valóban csak próbáról lehet szó, hiszen az üzemet már egy éve bezárták, és mindössze száz alkalmazott maradt átlagmegóvásra.
Kapcsolódó
A lengyel gazdasági minisztérium már régóta dolgozik a Magnával való megállapodáson, kísérletei azonban zátonyra futottak a pénzügyminisztérium ellenállásán. A kanadai cég ugyanis azt kérte, hogy a lengyel kormány mintegy 90 millió zloty készpénzzel támogassa beruházását, és hosszú adómentességet biztosítson. A pénzügyminisztérium ebbe nem ment bele, fájdalomdíjként csak annyit tudtak felajánlani, hogy a varsói önkormányzat az illetékességi körébe tartozó ingatlanadó alól 2013 végéig felmenti a Magnát - írta a Puls Biznesu üzleti napilap.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram