Az olasz banknak a hét végéig tájékoztatnia kell az EBA-t, hogy miképp pótolja a tőkehiányt. A kétes kinnlevőségek növekedése és korábbi sikertelennek bizonyult akvizíciók miatt bajba került bank az Il Sole 24 Ore című gazdasági napilap értesülése szerint 3 milliárd eurót az államtól szerez, úgynevezett Tremonti-kötvények révén. A korábbi gazdasági miniszter, Giulio Tremonti nevét viselő kötvényeket a bank bocsátja ki, de az olasz állam vásárolja meg.
A bank gondjait az olasz gazdasági helyzet romlása is súlyosbítja. Nyeresége az első negyedévben 61 százalékkal 54,5 millió euróra csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
A pénzintézet vezetése kedden vitatja meg a 2015-ig szóló szanálási tervet, amelyet Alessandro Profumo vezérigazgató dolgozott ki. Az UniCredit korábbi első embere márciusban került a bank élére. A terv várhatóan drasztikus létszám- és fizetéscsökkentést és a nem stratégiai jellegű érdekeltségek eladását irányozza elő.
A Monte dei Paschi di Siena a világ legrégibb ma is működő bankja, amelyet 1472-ben alapítottak. A pénzintézet többségi tulajdonosa a Siena városa és Siena megye által létrehozott alapítvány, amelyben a helyi politikai erők is képviseltetik magukat.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre