Az Intesa Sanpaolo adózott eredménye 39 százalékkal, 1 milliárd 252 millió euróra emelkedett az egy évvel korábbi 901 millió euróról. Elemzők 872 millió eurós profitot vártak az idei év első három hónapjáról.
A bank üzemi eredménye 10,5 százalékkal, 4 milliárd 806 millió euróra nőtt, miközben a működési költsége 1,3 százalékkal 2 milliárd 298 millió euróra csökkent.
Kapcsolódó
A pénzintézet elsődleges alapvető tőkemegfelelési mutatója (CET1) 13,4 százalékra javult a három hónappal korábbi 13,3 százalékról és a 2017 első negyedévi 12,5 százalékról. (Mitől félnek a bankok?)
A bank megerősítette, hogy idén nyereségének 85 százalékát osztalékfizetésre fordítja. A menedzsment várakozásai szerint idén a profit meghaladja a tavaly elért 3,8 milliárd eurót.
Az Intesa Sanpaolo az utóbbi években irányt váltott: a hagyományos hitelezési tevékenységről a vagyonkezelésre és biztosításokra helyezte át a hangsúlyt.
A kép forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram