A találkozón többek között szó volt a CIB Bank Zrt. fenntartható növekedésen alapuló stratégiájéról és a magyar gazdaságot érintő legutóbbi fejleményekről.
Az Intesa Sanpaolo február 6-án jelentette be, hogy az MKB Bank Zrt. éléről távozó Simák Pál áprilistól a CIB Bank elnök-vezérigazgatójaként folytatja pályafutását. A bank a magyar vezérigazgató megválasztásával is jelezte a magyar piac stratégiai fontosságát. Ezen túl a vállalatvezetést helyi szakemberekkel erősíti a csoport a következő hónapokban.
Az Intesa Sanpaolo leányvállalatai 12 országban folytatnak lakossági és kereskedelmi banki tevékenységet, 8,4 millió ügyfelet szolgálva ki 1 400 bankfiók és 29 ezer alkalmazott révén.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak