Az omikron BA.2 alváltozata világszerte gyorsabban fertőz, mint a korábbi variánsok, de nem okos súlyos tüneteket, ugyanakkor elképzelhető, hogy hamarosan dominánssá válik- állapította meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a legfrissebb adatok alapján.
A szervezet szerint legalább 18 országban ez a legelterjedtebb variáns és az új esetek 35 százalékában mutatták ki.
Kapcsolódó
A világjárványban megfáradt emberek ugyanakkor két dologra kíváncsiak: okoz-e még egy hullámot a BA.2 variáns és még több embert juttat-e súlyos tünetekkel kórházba? - fogalmaz a szervezet. A tudósok mindkét kérdés kapcsán úgy vélik, hogy egyelőre nem kell ettől tartani.
Dán tudósok a napokban szintén megerősítették, hogy a koronavírus új alváltozata könnyen megfertőzheti azokat, akik korábban már megbetegedtek az omikronnal. Bár úgy tűnik, az ilyen esetek száma még nem túl gyakori.
Meglepő módon azonban mégsem indítja el a BA.2 az omikron fertőzések újabb hullámát: a WHO szerint a Covid-megbetegedések száma világszerte 21 százalékkal, míg a halálozások száma 8 százalékkal csökkent a múlt héten.
Az omikron BA.2 variáns kapcsán Müller Cecília országos tisztifőorvos korábban elmondta, hogy egy úgynevezett lopakodó variáns, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hagyományos PCR-tesztekkel továbbra is kimutatható, ugyanakkor vannak olyan speciális tesztek, amelyeket könnyen kikerüli.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram