David Malpass, a Világbank elnöke kedden a lengyelországi Varsói Közgazdasági Iskolában tartott beszédében elmondta, hogy a szervezet segít Ukrajnának a kritikus szolgáltatások biztosításában, beleértve a kórházi dolgozók bérének kifizetését, a nyugdíjakat és a szociális programok finanszírozását is, írta meg szerdán az Al Jazeera.
Malpass elmondta, hogy a csomagot az tette lehetővé, hogy az adományozó és a kedvezményezett országok hétfőn jóváhagyták a Nemzetközi Fejlesztési Társulás (IDA) 1 milliárd dolláros (350 milliárd forint) támogatását, valamint egy 100 millió dolláros IDA-kifizetést az Ukrajnával szomszédos Moldovának.
A Világbank egyik szóvivője elmondta, hogy az IDA 19. feltöltési fordulójából származó 1 milliárd dolláros finanszírozás mellett a bank fő kedvezményes hitelnyújtó ága, a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (IBRD) 472 millió dolláros (165 milliárd forint) hitelgaranciával toldja meg a támogatást.

Ugyan a következő hetekben a bank igazgatótanácsának még jóvá kell hagynia a döntést, a Világbank szerint a csomag lehetővé tenné Ukrajnának, hogy "a háború alatt is folytassa az alapvető kormányzati szolgáltatások biztosítását."
A frissen bejelentett támogatás a múlt hónapban jóváhagyott mintegy 944 millió dolláros gyorsfinanszírozáson felül érkezik, amely a Világbankén túl az adományozó országok hozzájárulásait és az IBRD 350 millió dolláros költségvetés-támogatási finanszírozását is tartalmazta.
Előre számolnak
Vasárnap a Világbank előrejelzése szerint az ukrajnai háború idén 45 százalékkal csökkenti az ország gazdasági teljesítményét. Mindez annak tulajdonítható, hogy a helyi vállalkozások fele bezárt, a tengeren folytatott export szinte teljesen leállt, és a termelőkapacitás jó része véglegesen kiesett az orosz ágyútűznek köszönhetően.
Malpass korábban azt mondta, hogy a bank mintegy 3 milliárd dollárnyi rövid távú segélyen dolgozik Ukrajnának. Elmondta, hogy a Világbank elemzi a háború globális hatásait, beleértve az élelmiszer- és energiaárak megugrását, és "olyan válságreakciót készít elő, amely célzott támogatást nyújt a fejlődő országoknak".
Arra is kitért a Világbank elnöke, hogy az élelmiszerárak megugrása azonnali figyelmet igényel, és hozzátette, hogy az élelmiszerárak minden egyes százalékpontos emelkedése esetén 10 millió ember kerülhet mélyszegénységbe.
A gazdagok megengedhetik maguknak a hirtelen dráguló alapélelmiszereket, de a szegények nem. Az alultápláltság várhatóan növekedni fog, és ennek hatásait a gyermekek esetében lesz a legnehezebb visszafordítani
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán komoly csapdát állított, jöhet a B terv

Borzalmas kór terjed Európában, ezt hozta a globális felmelegedés

Polt Péter egyik utolsó főügyészi üzenetében még börtönbe küldené a hazai médiavállalkozót

Erre senki nem számított: jön a sokkoló nyugdíjkorhatár egy európai országban

Ha társasházban lakik, most jól figyeljen: ezt Ön sem fogja megúszni

Totális ostrom alatt az ellenállás fellegvára

Reagált az MBH: nem a banki rendszereket támadják a csalók, az ügyfelek adják ki adataikat

Bukhatjuk a Németország-kártyát: a német gazdaság duplázott

Brutálisan sok magyar menekül a közoktatásból – kijöttek az EU-s adatok
