A négy évvel ezelőtti magyarországi választáshoz képest 15-20 százalékkal több levélszavazatot adtak le székelyföldiek – jelentette ki Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke a Transtelex megkeresésére.
A lap háromszéki forrása szerint az RMDSZ nem is bízta a véletlenre a begyűjtést: már a választási regisztrációs időszakban elővették a szavazópolgárok listáját és körbetelefonáltak, hogy megkérdezzék, változtak-e az adataik és regisztráltak-e a választásra, március 9-e után pedig a település-felelősök és munkacsoportok segítették a helyes kitöltést, illetve a levélcsomagok begyűjtését. A levélszavazatok hatékony összegyűjtését pedig egyes egyházi vezetők is segítették, akik kihirdették, hogy az RMDSZ helyi szinten hol gyűjti össze a szavazatokat.
Gyerő József Kovászna polgármestere nem tud olyan esetről a városban, amikor valakihez nem érkezett meg levélszavazat és pótolnia kellett. Ők 1343 levélszavazatot gyűjtöttek. A polgármester szerint a városban is tapasztalt magas érdeklődés a magyarországi választás iránt azért is volt, mert az elmúlt négy év során nagyon sokan igényelték a magyar állampolgárságot.
Választási percről-percre tudósításunkat itt találja!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre