Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt, a radikális jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) elnöke, az ország tényleges vezetője új fogalmat vezetett be az októberi parlamenti választások előtt, ami így hangzik: jóléti állam lengyel módra. A pártvezér úgy érezte meg kell magyaráznia, mit ért ez alatt - derül ki a Business Insider Polska tudósításából.
A jóléti állam lengyel verziója nem valamiféle absztrakció, hanem az államnak egy koncepciója, amelyet Európában már megvalósítottak, bizonyos mértékben - noha alacsonyabb szinten - az Egyesült Államokban is a háború után, a nagy sikerek időszakában. A Nyugaton a csodás harminc évről beszélnek - fejtegette Kaczynski.
Később a jóléti állam ellenfeleket szerzett és jött a neoliberalizmus korszaka - folytatta eszmefuttatását. A neoliberalizmus szerinte primitívebb, közelebb állt a darwini társadalomhoz (a legerősebb győz elvéhez), mint a liberalizmushoz. Ez az irányzat Lengyelországban 1989 után került hatalomra, ám az ő pártja elveti ezt a koncepciót.
Szerinte a PiS kormányzásának négy éve bebizonyította, hogy a jelenlegi kormány társadalom- és gazdaságpolitikája bevált. Ezért meri azt mondani, hogy van egy bizonyos új koncepció, a jóléti állam lengyel verziója, amely az egész társadalmat, a nemzeti egység fejlődését és megerősítését, és ezen belül mindenekelőtt a családot szolgálja.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben