Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormányzópárt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke, az ország tényleges vezetője egy lapinterjúban kifejtette, hogy jól érzi magát jelenlegi szerepkörében. Ha pártja megnyeri az októberi parlamenti választásokat, a PiS elnöke akar maradni, nem akarja átvenni a miniszterelnöki tisztséget - adta hírül a gazeta.pl. Kaczynski idén lett 70. éves.
A jelenlegi miniszterelnök, Mateusz Morawiecki szerint Kaczynski lenne a legjobb kormányfő, ám a pártelnök kijelentette, hogy azt akarja, hogy Morawiecki folytassa pályafutását ezen a poszton, mert szerinte kivételesen tehetséges, gigantikus a munkabírása, a nemzetközi és a hazai politikai arénában is jól teljesít.
A képességeire szüksége is lesz, ha miniszterelnök marad és teljesítenie kell a PiS választási ígéreteit. A párt lublini konvencióján 13. és 14. havi nyugdíjat és 4000 zlotys (290 ezer forint) minimálbért ígértek azzal, hogy az előbbieket minden évben kifizetik, az utóbbit pedig 2023-ig vezetik be. Az osztogatási ígéretek tükrében nem meglepő, hogy a lengyelek fele szerint a 2020-as költségvetés azért lehet nullszaldós, mert a kormány eltitkolja a hiányt.
Kaczynski egy lapinterjúban elárulta, hogy a választások után mindkét térdét meg fogják műteni egy év eltéréssel, így a két alkalommal rövid időre eltűnhet a nyilvánosság szeme elől. Ezzel megelőzheti, hogy spekulációk kezdődjenek az egészségi állapotáról.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra