A közös magyar-szlovák államhatáron Őrhalom és Ipolyvarbó között közúti, Dunakiliti és Doborgaz között pedig kerékpáros- és gyalogoshíd épül, az előbbin gyalogosok, kerékpárosok és legfeljebb 3,5 tonna súlyú gépkocsik kelhetnek át - adta hírül az Innovációs és Technológiai minisztérium, illetve a pozsonyi Új Szó. Az erről szóló államközi megállapodásokat Érsek Árpád, Szlovákia közlekedési minisztere, valamint Mosóczi László, Magyarország Innovációs és Technológiai Minisztériumának közlekedéspolitikáért felelős államtitkára ma írta alá.
Az Ipoly fölött megépülő híd építése Ipolyvarbó és Besztercebánya megye hatáskörébe tartozik - folytatta hírét az Új Szó. A magyar oldalról a fő partnerszervezet a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF). Szlovákia és Magyarország az építkezéssel kapcsolatos költségeket egyenlő arányban osztja el, a Szlovákiára eső költség 1,55 millió euró. A hidat a határon átívelő Interreg V-A Szlovákia-Magyarország 2014-2020 programból, illetve a pozsonyi földművelésügyi és régiófejlesztési minisztérium, valamint Besztercebánya megye forrásaiból finanszírozzák.
Kapcsolódó
Doborgazt és Dunakilitit eredetileg komppal akarták összekötni, ám a Duna régi medrében a vízszint gyakori ingadozása miatt a híd műszakilag megfelelőbb megoldásnak bizonyult. Az építés költségeit a partnerországok szintén azonos arányban osztják el, Szlovákiára 4,915 millió euró esik. A hídépítés finanszírozását szintén az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország 2014-2020 programon keresztül tervezik megvalósítani, a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat saját forrásaival a földművelésügyi és régiófejlesztési minisztérium pedig állami támogatással járul hozzá a költségekhez.
A kivitelezők kiválasztását szolgáló pályázatot 2019 elején írják ki, a két hidat előreláthatóan 2023-ban adják át.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre