Hamarosan levehetem az objektív megfigyelő álarcát és nyersen megmondhatom, mit gondolok mindarról, ami Lengyelországban és a világon történik - mondta újságíróknak Donald Tusk, az Európai Néppárt új elnöke. Ennek szellemében, mintegy megelőlegezve az új helyzetet azt mondta: a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság - amely nem a Néppárt tagja - populista politikát folytat saját hatalma fenntartása érdekében az adófizetők pénzéből - idézte a politikust az onet.pl.
Tuskot arról is kérdezték, miért mondott le arról, hogy induljon a jövő évi lengyel államfőválasztáson. Válasza szerint hazai politikai imázsát sikeresen lerombolta az ellenfelei szoros ellenőrzése alá került állami média, más szóval karaktergyilkosság áldozatává vált. Úgy véli ugyanakkor, hogy van néhány kiváló jelölt az elnöki posztra Lengyelországban, akik közül kettő pártja, a mérsékelt jobboldali Polgári Platform előválasztására is jelentkezett.
Drukkol mind Malgorzata Kidawa-Blonskának, mind Jacek Jaskowiaknak - szerinte az előválasztási verseny jót tesz a Polgári Platformnak is, mert megmozgatja tagságát és támogatói bázisát. Tusk elmondta azt is, hogy december elsejétől, amikor már tölt be pártsemleges uniós tisztséget, rendelkezésére áll bárkinek, aki a lengyelországi belpolitikai ügyekről akarja kérdezni.
Elöljáróban megjegyezte, káros, hogy a mai vitákban minden kérdés mögött az van, "ki kit győzhet" le, nem pedig az, mi lenne a legjobb az országnak. Elismételte, hogy minden erejével azon lesz, hogy a politikusok világos határt húzzanak népszerűségük javításának igénye és a népszerűséghajhász, populista népámítás között.
Szakértők azt várják, hogy az Európai Néppárt elnökeként erélyesen fellép majd Orbán Viktor és a Fidesz politikája ellen, amelyet már többször élesen bírált.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram