A sajtójelentések több ezer fős tömegről szóltak, míg a szervezők 40 ezer résztvevőről beszéltek, akik utcára vonultak "A bikaviadal erőszak" jelszavával.
"A kínzás nem kultúra", "Elég az állatkínzásból!" - állt egyebek mellett a transzparenseken, amelyeket a magasba tartva a tüntető tömeg mintegy másfél kilométert vonult a belvárosban.
A 17 spanyol és nemzetközi állatvédő szervezet támogatásával és védnöksége mellett rendezett akció kezdetén, a város főterének számító Puerta del Solon, több száz aktivista látványos performanszot mutatott be; az arénában használatos lándzsákat törtek ketté felszálló piros porfelhőben, amely a bikák kiontott vérét jelképezte.
Laura Gonzalo, a kezdeményezés szóvivője arról beszélt, hogy évente mintegy 20 ezer állat válik áldozatává a bikaviadaloknak akár az arénában rendezik azt, akár falusi piactereken.
"A társadalom változást akar" - hangsúlyozta, követelve a politikusoktól, hogy "legyenek bátrak" és hozzanak döntéseket a bikaviadalok ellen. A tiltakozó felvonulás végén a szervezők kiáltványt olvastak fel, amelyben követelték, hogy a viadalok ne kapjanak semmiféle állami támogatást és töröljék azt a nemzeti kulturális örökségek listájáról is.
Spanyolországban rendszeresek az állatvédelmi tüntetések a bikaviadalok ellen és régóta feszült vita zajlik az esemény megítéléséről. Míg ellenzői kegyetlen kínzásként tekintenek rá, addig támogatói szerint a bikaviadalok az ország hagyományai, szimbólumai közé tartoznak. Ugyanez a kettősség mutatkozik meg abban is, hogy az ország több területén vezettek be korlátozó vagy tiltó rendelkezéseket. (Svájc véget vet a homárkínzásnak.)
A Baleár-szigeteken például tavaly fogadták el azt a jogszabályt, amely szerint tilos megsebesíteni vagy megölni az állatokat a bikaviadalokon. Teljes egészében tiltott a bikaviadal a Kanári-szigeteken 1991 óta és Katalóniában
2010 óta. Utóbbi döntését azonban tavaly előtt megsemmisítette a spanyol alkotmánybíróság, mondván: a helyi parlament túllépett hatáskörén amikor elfogadta a tiltó rendelkezést.
Spanyolországban évente csaknem kétezer bikaviadalt tartanak több millió néző érdeklődése mellett. Az ágazat mintegy 200 ezer embernek ad munkát és a spanyol gazdaságra gyakorolt hatása több milliárd euró.
A kép forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben