A Csoszon Ilbo című lap úgy értesült, hogy az amerikai kormányzat január tizedikéig akarja megtartani az újabb csúcstalálkozót, amelynek helyszínét még nem jelölték ki - számolt be az MTI alapján a Index.
Korábban John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó közölte, hogy Kim Dzsong Un és Trump a következő hónapokban találkozhat. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter október elején a kínai és az észak-koreai fővárosban járt.
Kim Dzsong Un és Donald Trump júniusban Szingapúrban találkoztak. A koreai vezér akkor ígéretet tett arra, hogy a Koreai-félsziget atommentesítése érdekében fog dolgozni, Trump pedig hosszú távú biztonsági garanciákat és az amerikai-dél-koreai hadgyakorlatok felfüggesztését helyezte kilátásba az észak-koreai nukleáris arzenál felszámolásáért cserébe.
Képünk forrása: AFP Photo/Saul LOEB
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben