Kurz szombaton jelentette be, hogy keddtől december 6-ig országos, egész napos kijárási tilalmat rendelnek el, mert a november 3-án életbe léptetett korlátozások nem lassították le a vírus terjedését.
Az osztrák kancellár vasárnap azt is bejelentette, hogy tömeges tesztelésbe kezdenek. Elsőként, december 7-től a tanárokat tesztelik le - Szlovákiához hasonlóan - antigén gyorstesztekkel, majd az egész lakosságot, még karácsony előtt. Így szeretnék elérni, hogy az idei karácsony a "lehető legbiztonságosabb" legyen - írja a 444.hu a Die Presse-re hivatkozva.
A tömeges tesztelés logisztikai feladatait a következő hetekben készítik elő a szövetségi tartományok és a katonai erők segítségével.
Így szigorítanak
A szombati bejelentés szerint Ausztriában kedd nulla órától - a kijárási korlátozás mellett - bezárnak és digitális oktatásra állnak át az iskolák, csak a létfontosságú árucikkekkel kereskedő üzletek maradhatnak nyitva, és nem fogadhatnak vendéget a kozmetikusok, masszőrök, illetve fodrászok. Az iskolákban és az óvodákban indokolt esetben igénybe vehető marad a gyermekfelügyelet.
A kereskedők ágazattól függően 20-60 százalék közötti állami kompenzációra számíthatnak a bevételkiesés miatt - mondta el az MTI szerint szombaton Werner Kogler alkancellár.
Világszerte jelenleg Ausztriában a legmagasabb az új koronavírus-fertőzöttek aránya a népességszámra vetítve - írta az Our World in Data online adatbank rangsorára hivatkozva szombaton az MTI. Ausztriában a hétnapos átlagot nézve 831 új fertőzött jut egymillió lakosra, és ezzel megelőzte Georgiát (781), Svájcot (743), Csehországot (674) és Szlovéniát (668). Azonban míg Svájcnak és Csehországnak látszólag sikerült megfékeznie a járvány terjedését, Ausztriában október közepe óta meredeken emelkednek a számok.
Ausztriára a koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök "laboratóriumként" tekint. A magyar adatok pár héttel követhetik az osztrákot.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége