Szeptemberben 60,7 pontra, öt havi mélypontra csökkent az előző havi 61,1 pontról az Egyesült Államok feldolgozóiparának a beszerzésimenedzser-indexe (BMI) a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet felmérése alapján. A szeptemberi BMI előzetes értéke kissé alacsonyabb volt a véglegesnél, 60,7 pont.
A szeptemberi 60,7 pont lendületes teljesítménynövekedést mutat azzal együtt is, hogy öthavi mélypontnak számít. A BMI ugyanis, mint teljesítménymutató 50 pont feletti értéknél a vizsgált gazdasági ágazat teljesítményének a növekedését, 50 pont alatti értéknél pedig a csökkenését jelzi.
Az IHS Markit amerikai feldolgozóipari BMI mutatója tavaly július óta tartózkodik 50 pont felett, amikor 50,9 pontot ért el a júniusi 49,8 pont után. Legalacsonyabb értéke a tavaly áprilisi 36,1 pont volt.
Chris Williamson, az IHS Markit vezető közgazdásza a felmérés megállapításait összefoglalva, ennek értelmében ki is emelte, hogy az amerikai feldolgozóipar motorja továbbra is "tűzforró" és csak a rekordközeli alkatrészhiány akadályozza abban, hogy még nagyobb teljesítménnyel dolgozzon. Ennek eredményeként a ki nem elégített megrendelések párját ritkító mértékben növekedtek a hónap folyamán, de a késztermékek árai is oly mértékben emelkedtek, amelyre a felmérés 15 éves történetében nem volt még példa.
Az arizonai Tempe-ben működő ISM (Institute for Supply Management) gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexe az Egyesült Államok feldolgozóiparának szeptemberi teljesítményére vonatkozóan viszont várakozáson felüli mértékben növekedett mind az előzetes értékhez, mind az előző havihoz képest.
Az ISM szeptemberi feldolgozóipari BMI mutatója 61,1 pont lett, szemben az előzetes 59,6 ponttal és az augusztusi 59,9 ponttal.
Az index tavaly június óta mutat 50 pont feletti értéket. Májusban 43,1 ponton állt, a legalacsonyabb értéke pedig az áprilisi 41,5 pont volt.
A mostani szeptemberi értéke az egyik legmagasabb amit az 1983 óta vezetett index valaha elért.
A Markithoz hasonlóan az ISM is hátráltató tényezőket mutatott ki a beszállítói fennakadások és az input-árak emelkedésének a formájában - írta az MTI.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga