A hosszú távú tőkepiaci befektetések ösztönzésére újabb tőzsdei reformokon dolgozik Kína. A tőzsdei befektetéseket többek között adókedvezményekkel, a nyugdíjalapok egy részének részvényekbe és kötvényekbe való terelésével, az értékpapírpiaci cégek működésének javításával és új pénzügyi termékek kialakításával ösztönöznék - közölte a Kínai Értékpapír-szabályzó Bizottság (CSRC) pénteken. Kedvezmény elsősorban a tőzsdén jegyzett vállalatokba való befektetés értéke és az osztalékok után fizetendő adókból járna - mondta Kuo Su-csing (Guo Shuqing), a CSRC elnöke.
Az értékpapírpiac szabályozó testülete csökkenteni kívánja az elsődleges nyilvános kibocsátások (IPO) engedélyezésében játszott szerepét is. Jelenleg ugyanis elsősorban a politika alakulásától függ, melyik cég mikor mehet a tőzsdére, nem pedig attól, mikor van szüksége tőkére.
A CSRC korábban a befektetők érdekképviseletének javítására is ígéretet tett, tavaly ugyanis a befektetőknek a 90 százaléka veszített a tőzsdén, átlagosan 42 ezer jüant (1,5 millió forint). Ennek és a rendszer kezdetlegességének is következménye, hogy a CSRC vezetői év elején azt mondták: 2012 a tőzsdei reformok éve lesz Kínában.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Visszakerült Trump képe az Epstein-dokumentumokba
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban