A vasárnapi százezres, a Narancsos Forradalom óta példátlan, az Európai Unió melletti tüntetés után is folytatódnak a tiltakozások Ukrajnában. A hét éves börtönbüntetését töltő Julia Timosenko volt miniszterelnök bejelentette: éhségsztrájkot kezd, amit addig folytat, amíg az ország vezetése aláírja az unióval való társulási szerződést, és felszólította a tüntetőket, akik már többször összecsaptak a rohamrendőrökkel, hogy ne adják fel a harcot.
Ugyanakkor Viktor Janukovics államfő az EU-val való tárgyalások megszakításának bejelentése óta először szólalt meg: üzenetet intézett az állampolgárokhoz. Ebben kifejtette, hogy a vezetése alatt végrehajtott reformok bizonyítják, hogy az ország az európai útra lépett, és erről továbbra sem fog letérni. Azonban az átmeneti időszaktól leginkább fenyegetett legszegényebbek és legvédtelenebbek érdekében meg kellett hoznia ezt a nehéz döntést, megkockáztatva az értetlenséget is, azonban számára a legfontosabb az ország érdekeinek védelme. Részletesebb magyarázatot egy későbbi televíziós beszédben ígért.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram