Blinken a megbeszélés során megerősítette: az Egyesült Államok rendíthetetlenül támogatja Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és területi integritását annak ellenére, hogy Oroszország jelentős katonai erőt vonultatott fel Ukrajna határainál - idézett a Jevropejszka Pravda című hírportál Ned Price amerikai külügyi szóvivő közleményéből.
Zelenszkij a Twitteren közölte, hogy megegyezett Blinkennel az álláspontok egyeztetését célzó konzultációk folytatásában - írja az MTI.
Az ukrán hírportál emlékeztetett arra, hogy a tervek szerint január 10-én kezdődnek tárgyalások az Egyesült Államok és Oroszország között az Ukrajna körül kialakult feszültségről. Moszkva és a NATO képviselői várhatóan január 12-én találkoznak, Oroszország az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel (EBESZ) pedig január 13-án folytatnak tárgyalásokat.
Az utóbbi időben a Nyugat és Oroszország viszonya meglehetősen feszültté vált. Vlagyimir Putyin orosz elnök jogilag rögzített garanciákat követelt, amelyek kizárják a NATO további bővítését keleti irányba és fegyverek telepítését Ukrajnába, mert mindez szerinte veszélyezteti Oroszország biztonságát. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és az észak-atlanti szövetség több tagállamának vezetői visszautasították Moszkva e követelését. Washington úgyszintén értésre adta: az amerikai fél tartja magát ahhoz az elvhez, amely szerint szövetségeseiről és partnereiről azok bevonása nélkül semmiben nem egyezik meg másokkal, és ez vonatkozik Ukrajnára, mint az Egyesült Államok stratégiai partnerére is.
Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára egy múlt heti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Oroszország jelenleg 122 ezer katonát állomásoztat Ukrajna határainak közvetlen közelében.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán