A 110 tagú egység egy része már a szomszédos Kuvaitban van, és rövidesen a többiek is követik őket. A kivonulás után 11 szlovák katona marad Irakban, ők az iraki hadsereg kiképzésében vesznek majd részt a NATO keretében. Az új szlovák kormány egyik választási ígérete volt a csapatkivonás. Felmérések szerint a lakosság több mint fele ellenzi az iraki szerepvállalást Szlovákiában. Mint arról beszámoltunk, júliustól Magyarország vesz részt a második legtöbb katonával a NATO iraki kiképző missziójában, ha átveszik a kiképzési feladatok ellenőrzését és elemzését végző csoport munkáját a magyar katonák. Ezt a szocialista tisztújítás közeledtével egyre inkább aktivizálódó Szekeres Imre honvédelmi miniszter mondta kedden Budapesten. A miniszter hozzátette: ha a kormány jóváhagyja a vállalást, akkor összesen mintegy 30 magyar katona tevékenykedik majd Irakban. Az ellenzék egyelőre nem adott ki hivatalos közleményt a kérdésben.