Jaroslav Naď Szlovákia védelmi minisztere bejelentette, hogy egészen pontosan 205,8 millió dolláros (8,86 milliárd forint, egy kisebb focistadion ára) juttatást folyósít Szlovákiának az Egyesült Államok - adta hírül a pozsonyi Új Szó. Az összeget amerikai katonai felszerelések vásárlására fordíthatja a védelmi tárca.
A pénz adományként érkezik, azaz nem hitelként, amit kamatostul vissza kellene fizetni. Ez az eredménye annak, hogy Szlovákiát felelősségteljes szövetségesnek tartják a pentagonban.
A védelmi miniszter elmondta azt is, hogy a pénzügyi támogatást valószínűleg négykerekű katonai járművek és drónok beszerzésére fordítják majd. Egyetlen feltétel, hogy ezeknek ugyanolyan gyártmányú fegyvereknek kell lenniük, mint amilyeneket az amerikai hadsereg alkalmaz.
Minőségi ugrás
Az amerikai tőkeinjekción felül Szlovákia további 5,8 millió dollárt használhat fel az Ukrajnával közös határ megerősítésére. Naď szerint a Szlovákiának nyújtandó pénzügyi hozzájárulást már jóváhagyta az amerikai Kongresszus.
Naď közölte, az Egyesült Államok több mint egymilliárd dollárt osztott szét 18 szövetségese között. A pénz a külföldi katonai finanszírozási (Foreign Military Financing, FMF) alapból származik, amely a fegyveres erők felszerelésének korszerűsítésére szolgál.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt