Sok német vállalattal tárgyaltam az elmúlt időszakban, és soha nem vetettek fel olyan politikai kérdést, ami a beruházási döntésüket befolyásolta volna - mondta a minisztere a portálnak.
Szavai szerint a magyarországi döntésekre oly módon szoktak rákérdezni, hogy azoknak milyen gazdaságpolitikai kihatásaik vannak, a munkára rakodó adóterhek folyamatos csökkentése például kifejezetten érdekli őket. De semmilyen más aspektusban nem kerülnek elő a magyar-német bilaterális kérdések.
További német befektetések vannak a csőben: 18 potenciális német beruházásról van szó, mindegyik esetében versenyhelyzetben vagyunk. A beruházókkal a kormány nevében a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) tárgyal az esetlegesen nyújtandó készpénztámogatásról. Alapvetően az autóiparban és a szolgáltató központok ágazatában várható friss tőke - sorolta a jó híreket Szijjártó Péter. A beruházások 15 és a 100 milliárd forint között mozognak.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint főként már Magyarországon jelen lévő, termelő vagy kutatásfejlesztésben érdekelt cégek portfólióbővítéséről vagy kapacitásnöveléséről van szó: nNyolcvan százalékban itt működő vállalatok újrabefektetéseiről tárgyalnak.
A HIPA-nak pedig további javaslatai vannak a versenyképesség és a beruházás-ösztönzési képességek javítására, ezeket hamarosan a kormány elé terjesztik.
Tavaly 1380 milliárd forintnyi (4,2 milliárd euró) beruházás érkezett a HIPA-n keresztül az országba, miközben a megkötött egyedi kormánydöntéses szerződések 135 milliárd forintról szóltak.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak