Lengyelországban idén tavasszal vezették be a vasárnapi kereskedelmi tilalmat, de csak részlegesen. Ebben az évben minden második vasárnap kell zárva tartani a kereskedőknek a boltjaikat. Jövőre ez három vasárnapra nő, végül 2020-ban lesz teljes a tilalom.
A Retail Institute tanácsadó cég szakértői márciustól októberig 120 kereskedelmi központban vették górcső alá a törvény következményeit - adta közre a piackutatási eredmények egy részét a Business Insider Polska. A bevásárlóközpontok a tavalyi év azonos időszakához képest kilencmillió látogatót vesztettek.
Kapcsolódó
A kereskedelmi hálózatok forgalma értékben 2,2 százalékkal növekedett, ám ebből lejön az 1,8 százalékos infláció. Ráadásul az emelkedés nem is minden kiskereskedőt érintett: az egészségügyi és szépségipari ágazatok üzleteinek forgalma 11,4 százalékkal hanyatlott és csökkent a szórakozóhelyek, így a mozik, az éttermek látogatottsága is. A ruházati és az elektronikai ágazatok üzletei tartották magukat.
Benzinkutak az élen
A legtöbbet határozottan a benzinkutak nyerték az új jogszabályon - az év kezdete óta 19, a törvény bevezetése óta 22,6 százalékkal bővült a forgalmuk. Ha nem is ilyen mértékben, de a közepes és kis élelmiszerüzletek értékesítése is emelkedett. Közülük számos franchise rendszerben tevékenykedik, így a tulajdonos vezeti, tehát továbbra is nyitva lehet vasárnap is.
A hipermarketek 1-2 százalékos forgalomcsökkenést könyvelhettek el. A diszkontáruházak azonban javítottak teljesítményükön tavaly óta - leginkább akcióiknak és promócióiknak köszönhetően 7,2 százalékkal növelték forgalmukat.
A fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben