"A vasárnapi munkavégzés tilalma lezárt ügy, a kormány nem kívánja újra megnyitni ezt a kérdést." - ezt a rövid tájékoztatást küldte el szerkesztőségünknek a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Kedden a Magyar Idők írt arról, hogy a kormány tárgyal a kereskedelmi dolgozók egyik szakszervezetével a boltok vasárnapi zárva tartásának felújításáról. Az érdekvédők szerint az intézkedés enyhítené a munkaerőhiányt.
Kapcsolódó
A Magyar Idők azt írta, hogy a szakszervezettel tervezett első minisztériumi tárgyalás az elkövetkező napokban lesz.
Fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga