Az Interfax hírügynökség 21 halottról tud.
A Szentpétervárról Nyizsnyij Novgorodba tartó szerelvény helyi idő szerint fél négykor sodorta el az buszt, amelynek motorja lefulladt a síneken. Sajtójelentések szerint a mozdonyvezető észlelte a járművet, figyelmeztető jelzést adott és fékezett, de már nem tudott megállni.
A halottak között gyerekek is vannak. A balesetet a mentőszolgálat szerint 34-en élték túl, közülük öt embert kórházba szállították. (Itthon szigorítják a buszos utazásokat)
A Rosszija 24 hírtelevízió értesülése szerint a kazah rendszámú autóbusz utasai üzbég állampolgárok volt. A vonat utasai közül senki sem sérült meg. A tragédia körülményeit vizsgálják a hatóságok.
Forrás: orosz Katasztrófavédelmi Minisztérium / AFP
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram