Szivattyúzással sikerült megállítani az üzemanyag szivárgását a zátonyra futott japán teherhajóból Mauritiuson - írja helyi források nyomán a 168óra.
A panamai zászló alatt közlekedő, Wakashio nevű, rakomány nélküli japán teherhajó július 25-én futott zátonyra az Indiai-óceánon, a Madagaszkár mellett fekvő üdülőparadicsom partjainál. A hajótest mostanra a folyamatos hullámzás hatására megrepedt, üzemanyagtartályból csütörtök óta folyt a gázolaj.
A hatóságok ökológiai vészhelyzetet hirdetettek, mert mintegy ezer tonna gázolaj ömlött a tengerbe, súlyosan veszélyeztetve a környezetet.
A tartályokból ezer tonnányit kiszivattyúztak, 460 tonnányit a tengerből gyűjtöttek össze. Keddre már csupán 1800 tonna üzemanyag maradt a hajón.
Bár a szivárgást megállították, most az a veszély fenyeget, hogy kettétörik a hajótest és a megmaradt gázolaj is a tengerbe kerül. A japán tulajdonos is megerősítette, hogy kiszélesedett a hajótesten keletkezett rés. A jármű önállóan képtelen haladni ezért vontatóra vették, hogy az áramlatok hatására ne sodródjon el.
Pravind Jugnauth mauritiusi miniszterelnök megköszönte annak a több ezer önkéntesnek a munkáját, aki a gázolaj összegyűjtésében és a partok tisztításában részt vesz.
A mintegy 300 méter hosszú, 2007-ben épített hajó vasércet szállít. Húsz fős, nemzetközi személyzetét épségben kimentették.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben