Az idén beinduló a gazdasági növekedésből ugyanis hiányoznak azok az elemek, amelyek átfogóvá és hosszú távon fenntarthatóvá tennék: így például a termelékenység javulása egyelőre nem látszik húzóerőnek. Emiatt továbbra is szükség lesz monetáris és fiskális támaszokra, amelyek továbblendítik a növekedést. A gazdasági teljesítmény javulásának forrása a lakossági fogyasztás és az export lesz, de a privát szféra alacsony beruházási kedve továbbra is az egészséges kilábalás ellen hat.
Az infláció - leginkább a bázishatás miatt - végre nekilendül egy kicsit 2017-ben, de szinte mindenütt a jegybankok által kitűzött cél alatt marad. A gazdasági túlfűtöttség és a kereslet legfeljebb az Egyesült Államokban járulhat hozzá az árak emelkedéséhez, az infláció mindenhol máshol költségalapú marad. A Pioneer Investments elemzése szerint egyedül Kínában mutatkoznak felfelé irányuló inflációs kockázatok, mivel az ipari árak emelkednek, de ezt ellensúlyozhatja, hogy 2017-ben a globális nyersanyagárak emelkedése megtorpan.
A Fedet semmi sem akadályozza abban, hogy továbblépjen a monetáris politika "normalizálása" irányába. A többi fejlett piacon a jegybanki politika továbbra is ösztönző lesz, hiszen az infláció Európában és Japánban is alacsony, Nagy-Britanniában pedig hiába megy a jegybanki cél fölé, a monetáris lazítás marad, hogy ellensúlyozza Brexit megvalósításából származó gazdasági nehézségeket.
A feltörekvő piacokon a Fed szigorító monetáris politikája várhatóan gátat szab a jegybanki ösztönzésnek. A legtöbb feltörekvő országban a GDP növekedés várhatóan a potenciális tempó alatt marad, és az infláció is alulról közelíti a jegybanki célt.
Az újonnan megválasztott amerikai elnök, Donald Trump is beszáll a fiskális politikáról folytatott globális diskurzusba - vélik a Pioneer elemzői. Az eddigi kommunikációból arra lehet következtetni, hogy rövid távon az amerikai lazítást elsődlegesen nem közvetlen költekezéssel, hanem adócsökkentéssel valósítják meg.
Európában a várakozások szerint nem lesz erős és kiterjedt fiskális élénkítés. A Pioneer Investments elemzői szerint a feltörekvő piacokon ki-ki a saját ereje szerint lép majd a fiskális élénkítés útjára. Az egyes országok nagyon eltérő költségvetési pozícióban vannak, és minden szereplő számára szigorú korlát a hitelminősítők adósbesorolása. Azon országok azonban, amelyek jobb pozícióban vannak és kevésbé sérülékenyek, könnyen a fiskális stimulus útjára léphetnek.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram