Románia egyik legnagyobb állattenyésztéssel foglalkozó gazdája (az Arad megyei Kürtösön), Dimitrie Muscă szerint megkétszereződhet a disznóhús ára a következő időszakban - írja a Maszol. Ennek hátterében az emelkedő energiaárak és a takarmány drágulása, másrészt az afrikai sertéspestis áll, amely eddig is megritkította az állományt. A vállalkozó tájékoztatása szerint a romániai sértéshús-előállítás az országos fogyasztás mintegy 15 százalékát fedezi.
A nagyvállalkozó az Agerpresnek elmondta, hogy a vágóhidak, a tejgyárak, a pékségek nem működhetnek földgáz nélkül. A kukorica ára 1,5-1,6 lejre emelkedett, ráadásul a termés minősége nem is túl jó - mindez hozzájárul a dráguláshoz. Így a karaj és a tarja kilónkénti ára az eddigi 20-22 lejről (1700 forint) 40 lejre (3300 forint) emelkedhet.
Gyenge volt a védekezés
A vállalkozását az Arad megyei Kürtösön működtető farmer nehezményezte, hogy a hatóságok nem tettek meg minden óvintézkedést a sertéspestis terjedésének megfékezéséért.
Nem fertőtlenítettek, nem ásták el az erdőben elhullott vaddisznókat. Minden európai országban erőfeszítéseket tesznek azért, hogy megfékezzék és eltüntessék a sertéspestist. Nálunk egyértelműen bebizonyosodott, hogy a vaddisznók terjesztették el a betegséget, nem pedig a gazdaságok, ahol egyébként is könnyű beavatkozni: elejtik a beteg állatokat, és a probléma meg is oldódott” – mondta a Dimitrie Muscă.
Nulláról kezdeni
A vállalkozó megosztotta szélsőséges meglátását is, miszerint az országban fel kellene számolni a vaddisznóállományt, és néhány év múlva újra lehetne telepíteni őket, miután a sertéspestis teljesen eltűnt.
Tavaly egyébként több mint 20 ezer disznót öltek le megelőzés céljából Kürtösön. Dimitrie Muscă elmondta, tízmillió lejébe került az állomány helyreállítása, de most aggódik, mert senki sem garantálja neki, hogy a sertéspestis nem jelenik meg újra.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van