Romániában azok jogosultak az öt darab, egyenként 20 lej (1420 forint) értékű étkezési utalványra, akik augusztus 31-e (az étkezési utalványokat bevezető sürgősségi kormányrendelet hatályba lépése) után kapták meg a vakcina második vagy az egydózisú Johnson&Johnson oltás egyetlen adagját.
Az étkezési utalványokat legkésőbb két hónappal az utolsó oltás után annál az oltópontnál vagy orvosi rendelőnél lehet átvenni, ahol az illetőt immunizálták. Az utalványok nyomtatása azonban még csak most kezdődik. Az egészségügyi tárca pénteki közleménye szerint kiosztásuk várhatóan októbertől válik lehetővé - írja az MTI.
A 19,3 millió lakosú Romániában eddig 5,3 millió ember, a beoltható 12 év feletti lakosság 31,3 százaléka kapott legalább egy adag koronavírus elleni oltást. Az oltási hajlandóság május végétől az addigi negyedére esett vissza, nyár elején pedig - amikor még az utazási előnyöknek is lehetett bizonyos motivációs hatásuk - az oltakozás üteme napi tízezer új beoltott körül stabilizálódott. Augusztus közepétől azonban tovább csökkent Romániában az oltási hajlandóság: most már a napi 5800 új beoltott számít átlagosnak.
Gyorsan emelkedik a fertőzöttek száma
Közben a járvány negyedik hulláma minden korábbinál gyorsabban emelkedő fertőzési mutatókat produkál Romániában. Míg múlt héten a napi 1500 új eset számított kiugróan magas számnak, ezen a héten már kétezernél több fertőzést diagnosztizáltak naponta, pénteken pedig az új esetek száma a 2500-at is túllépte, ami 85 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát.
A napi jelentésben 41 újabb haláleset szerepel, ami több mint másfélszerese a kéthetes mozgóátlagnak.
A kórházakban csaknem 4300 koronavírusos fertőzöttet kezelnek, számuk két hét alatt több mint duplájára emelkedett. Hasonló arányban nőtt a súlyos esetek száma: immár 543 fertőzöttet ápolnak intenzív terápián.
Október 4-re jelezték előre a csúcsot
A Washingtoni Tudományegyetem Egészségügyi Mérési és Értékeli Intézete (IHME) az eddigi adatok alapján azt valószínűsíti, hogy Romániában október negyedike körül érheti el csúcspontját a járvány negyedik hulláma, az elhalálozások száma pedig az október 26-27-i tetőzéskor napi 300 (a pesszimista forgatókönyv szerint napi 550) körül tetőzhet.
A bukaresti médiában idézett IHME-becslés szerint az október elejére várt csúcsponton naponta mintegy 60 ezer ember fertőződhet meg Romániában, de várhatóan ezeknek csak töredéke - napi tízezernél kevesebb - kerül majd be a hivatalos statisztikába.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)