Elrajtolt Romániában a háztartási gépek roncsprogramjának idei második kiadása, amelyre 50 millió lejt (41 milliárd forint) különítettek el – hozta nyilvánosságra a Maszol a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM) tájékoztatását. Az érdeklődőknek öt nap áll a rendelkezésükre, hogy létrehozzanak egy felhasználói fiókot, amelynek megléte előfeltétele a program bármely szakaszában való részvételnek.
Azok, akik már létrehoztak egy fiókot a program korábbi kiadásaiban, továbbra is használhatják azt. A felhasználói fiókok létrehozását követően a program első szakaszában (december 5–9. között vagy a keret kimerüléséig) mosógépekre, mosogatóképekre, hűtőszekrényekre és fagyasztókra lehet értékjegyeket lefoglalni.
A második szakaszban (december 12–16. között vagy a keret kimerüléséig) laptopokra és táblagépekre, a harmadik szakaszban (december 19–23. vagy a keret kimerüléséig) légkondicionáló berendezésekre, ruhaszárító gépekre és porszívókra lehet vouchereket igényelni.
Szép kis támogatás
Az első szakasz költségvetése 25 millió lej (20,5 milliárd forint, a második szakaszra 10 millió lejt (8,3 milliárd forint), a harmadikra 15 millió lejt (12 milliárd forint) szánnak. A mosógépek és mosogatógépek, légkondicionáló berendezések, hűtők, fagyasztószekrények és -ládák, ruhaszárító gépek vásárlását 400 lejjel (33 ezer forint), a porszívók beszerzését 200 lejjel (16,5 ezer forint) támogatják a program keretében, laptopokra 500 lejes, táblagépekre 300 lejes (25 ezer forint) voucher igényelhető.
Az értékjegy névre szóló és nem ruházható át más személyre, csak az használhatja fel, akinek a nevére kiállították. A lefoglalt értékjegyeket az érvényesítéstől számított hét napon belül be kell váltani.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak