Az OTP Bank elemzői szerint az év harmadik negyedévében érezhetően lassult a román gazdasági fellendülés, az utolsó negyedévben pedig enyhe recesszió is előfordulhat. Emlékeztettek, hogy ugyan a gazdaság teljesítménye meghaladta a koronavírus-járvány előtti szintet, a járványhelyzet tovább romlik, és az infláció emelkedésének már érezhető hatása van a lakosság jövedelmére.
Az első félévben a GDP járvány előtti szintjének elérését elsősorban a szolgáltatási szektor és az ipar figyelemre méltó fellendülése tette lehetővé, azonban a gazdaság nem tud elszigetelődni a növekvő infláció, az ellátási láncok akadozásai és a pandémia okozta problémáktól - írja az MTI.
Emlékeztettek, hogy az alacsony átoltottsági ráta és a szigorú intézkedések elhalasztása miatt ősszel Románia intenzív negyedik járványhullámon ment keresztül, ami negatívan befolyásolja az utolsó negyedév növekedési ütemét.
Ennek ellenére, ha figyelembe vesszük a bázishatásokat, akkor a bruttó hazai termék 7,2 százalékos növekedésére számítunk. Az év vége felé mérsékelt recesszióra is van esély, az energiaárak gyors emelkedése miatt pedig a jövő évre 3,6 százalékra lassul a GDP növekedése
- nyilatkozták az OTP Bank elemzői.
Prognózisuk szerint az infláció decemberben túllépheti a 8 százalékot, ez a mutató legkorábban a jövő év őszére normalizálódhat. Úgy vélik, hogy a november végén lezárult kormányválság, de különösen az árak általános emelkedése, valamint az államadósság növekedési üteme jelentős kockázatokat rejt magában a költségvetési konszolidáció és az európai uniós források felhasználása szempontjából.
Az OTP Bank elemzői az idén elfogadott konvergenciaprogramnak megfelelően fokozatos költségvetési konszolidációra számítanak, és felhívták a figyelmet, hogy ha a román államadósság 2024-re el is éri a GDP 55 százalékát, még mindig mérsékelt szintet jelent a régiós piacokhoz képest. A román kormány az idén 7 százalékos gazdasági növekedésre számít.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)