Havasi Bertalan, a kormányfő sajtóirodájának vezetője az MTI-nek szerdán megerősítette: Orbán Viktor részt vesz a tanácskozáson. A brüsszeli találkozó célja a bizottság közleménye szerint az, hogy az érintett országok megállapodjanak olyan "operatív következtetésekről", amelyeket azonnal meg lehet valósítani. A megbeszélésre Ausztria, Bulgária, Horvátország, Macedónia, Németország, Görögország, Románia, Szerbia és Szlovénia miniszterelnöke hivatalos még.
Meghívást kapott a formális uniós csúcstalálkozók, az Európai Tanács elnöke Donald Tusk, a miniszteri tanács soros elnökségét ellátó Luxemburg vezetője, valamint az ENSZ menekültügyi főbiztosa is. A kommüniké szerint a megbeszélésen az Európai Menekültügyi Támogató Hivatal (EASO) és az unió határőrizeti ügynöksége, a Frontex is képviselteti magát.
"A nyugat-balkáni vándorlási útvonalon kibontakozó vészhelyzetre való tekintettel nagyobb együttműködésre, kiterjedtebb egyeztetésre és azonnali operatív cselekvésre van szükség" - húzza alá a bizottság közleménye.
A formális uniós csúcstalálkozók az Európai Unió legfőbb döntéshozó intézményének, az Európai Tanács ülésének számítanak, amelyek összehívása Donald Tusk joga és feladata, ezért a bizottság a miniszterelnöki csúcsot hivatalosan "vezetői találkozónak" keresztelte el, miután nem az összes uniós tagállam vezetője kapott meghívást, és unión kívüli országokból is érkeznek kormányfők.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A forint máris megkezdte a csúszkálást
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben