Az orosz költségvetésből 2018-ban 60 milliárd rubel (267 milliárd forint, több mint a 4-es metró költségének fele) támogatást kap a Krím félsziget - vette át a Novosztyi hírügynökség hírét a Rzeczpospolita.
A jövőben minden a központi támogatásokból végrehajtott beruházást szakértők, illetve hetente egyszer egy befektetési specialistákból álló csoport fog ellenőrizni. Ezzel az új rendszerrel akarják kiküszöbölni a 2017-ben elkövetett hibákat.
A Krím büdzséjének több mint 80 százalékát a Kremlből jövő pénz teszi ki. A legnagyobb gondot a segélyek elosztásakor a korrupció, illetve a programok végrehajtásának alacsony színvonala, az alapok pazarlása okozza. A Krím 2014-es annektálása után, a Kreml gazdasági-társadalmi fejlesztési programot indított, amelyben új utak építése, a városi tömegközlekedés fejlesztése és lakásépítések szerepeltek.
Erre Moszkva 825,4 milliárd rubelt szánt, amiből a szövetségi büdzsé 779,8 milliárdot fedezett, a többit a Krím helyi költségvetéséből és a kormányügynökségek forrásaiból kellett biztosítani. Emellett 2015 januárja óta a félszigeten van egy szabad gazdasági övezet, ahol a beruházók nulla vámmal, adóengedményekkel és más kedvezményekkel számolhatnak.
Ugyanakkor a Krímet nyugati szankciók sújtják, amelyek lehetetlenné teszik a félszigeten az uniós, a kanadai, az egyesült államokbeli, az ausztrál, a norvég, a svájci cégeknek a beruházást. A Krímnek jelenleg 390 millió rubel államadósság van.
A nyitókép forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben