Márciusban 3,4 százalékkal kevesebb újautót adtak el Németországban, mint egy évvel korábban, ezen belül a benzinmotoros autók eladása 9,3 százalékkal nőtt, a dízeles autók eladása viszont gyakorlatilag összeesett, azokból 25,4 százalékkal kevesebbet adtak el, mint tavaly márciusban - írja a Portfolio.hu.
A benzines autók aránya 64 százalékra nőtt, eközben a dízelek aránya már csak 31,4 százalék.
A portál szerint az új dízeleknél nagyon elbizonytalanodtak a vevők, ami elsősorban amiatt van, hogy hamarosan több német nagyvárosból is kitilthatják az öreg dízelmotorral szerelt autókat.
Korábban több német autókereskedő is úgy nyilatkozott, hogy még az Euro 6-os dízelek is eladhatatlanok.
A használtpiac is változóban
Márciusban a használtautó eladások is beszakadtak, 11,6 százalékkal kevesebb autót adtak el Németországban, mint egy évvel korábban, ami nagyrészt a dízelekkel kapcsolatos bizonytalanságra vezethető vissza, a benzines autók tulajdonosai is kivárnak az eladásokkal, a régi dízeleket pedig nagyon nehéz eladni, gyakran csak 10-50 százalékos diszkonton mennek el, ha egyáltalán.
Korábban lapunk is írt arról, hogy a nyugat-európai dízelek árcsökkenése miatt még inkább fellendülhet az import. A kormány egyelőre nem nyilatkozik, hogy kíván-e tenni ez ellen valamit.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben