Együtt indul Észak- és Dél-Korea a jövő hónapban kezdődő phjongjandi téli olimpián. A döntés nem példanélküli, mert más nemzetközi sport eseményen már szerepeltek együtt, de az elmúlt időszak feszült viszonyában mindenképpen meglepő lépés. Január közepe egyeztetnek a felek az olimpiai részvételről, melyet jó lehetőségnek tartanak az enyhülésre, még ha Phenjan elzárkózott attól, hogy ez befolyásolja atomfegyver-fejlesztését.
A Reuters beszámolója szerint a két ország egy közös női hokicsapattal indul, melyben vegyesen lesznek tagok mindkét országból. Ez délen nem okozott osztatlan sikert: több játékos aggódik, hogy teljesen ismeretlen emberekkel együtt kell vonulniuk.
Az is kiderült, hogy a Kim Dzsongun vezette sztálinista rezsim több mint 400 fős delegációt küld. Ebben helyet kap 230 pompomlány és mazsorett, valamint 140 művész és 30 taekwondós is, hogy demonstrálják jelenlétüket.
Az olimpia előtt a két ország sportolói közösen edzenek Kumgang-hegyen lévő síparadicsomban.
A fotó forrása: AFP/Kim Jonwoo.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben