Golunovot, az ellenzéki Meduza hírportál munkatársát, akit pénteken kábítószerrel való üzérkedés címen vettek őrizetbe, kedden szabadon engedték, miután ejtették az ellene emelt vádat.
A belügyminiszter a történtek miatt két, a letartóztatásért felelős rendőrtábornok felmentését kérte az elnöktől, az eljárást végrehajtó rendőröket pedig az ellenük folytatott vizsgálat idejére felfüggesztette.
Mint arról a 444.hu beszámolt, a kábítószerrel való üzérkedés címén Moszkvában csütörtökön őrizetbe vett újságírót, Golunovot még meghallgatása előtt kórházba szállították. Az Agora jogvédő civil NGO és a Meduza egyaránt úgy tudja, hogy agyrázkódást és bordatörést szenvedett, miután elzárása alatt megverték. Az ellenzéki lap szerint a gyanúsítás összefügghet annak a cikksorozatnak a főszereplőivel, amin Golunov épp dolgozott. Az újságíró az elmúlt időszakban főként uzsorásokról és a temetkezési ágazatra rátelepedő egyik szervezetről írt.
Gplunovot több kormánypárti média magas beosztású vezetője biztosította itámogatásáról és különböző nyilvános posztokban követelték szabadon engedését. Három jelentős üzleti-politikai lap, a Vedomosti, az RBC és az éveken keresztül baráti-ellenzéki lapként elkönyvelt Kommerszant is egységes, tiltakozó címlappal jelent meg vasárnap, és támogatásukról biztosították Golunovot.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben