A szavazásra jogosultak 19,21 százaléka adta le voksát az olaszországi parlamenti választásokon vasárnap délig az olasz belügyminisztérium pontosítása szerint. A részvételi arány nem sokban tér el a négy évvel ezelőtti, időarányos adatoktól: 2018-ban a szavazók 19,43 százaléka járult az urnákhoz.
A városok között, az urnák reggel hét órái nyitásától déli tizenkét óráig, a legtöbben Rómában mentek el szavazni, 22,9 százalék.
A tartományok között a hagyományosan baloldali táborral bíró Emilia-Romagna vezet 22,7 százalékos részvétellel, legutolsó pedig Campania 12,5 százalékkal. A dél-olasz régiót azonban délelőtt felhőszakadás sújtotta.
Ellenjegyzett cédulák
A szavazókörzetekből érkező jelentések szerint több helyszínen hosszú sorok kígyóznak. Az egyik milánói körzetben szavazó Silvio Berlusconi, a Hajrá, Olaszország! (FI) elnöke úgy nyilatkozott, még nem látott ennyi embert voksolni. A római szavazókörzetekben sorban álló tömeg miatt Giorgia Meloni bejelentette, hogy késő estére halasztja a voksolást, hogy az őt kísérő sajtó ne tartsa fel a szavazókat.
A belügyminisztérium közlése szerint a szavazás rendben folyik, a hosszú sorok az új választási rendszer miatt alakultak ki. A cédulákat ugyanis egyenként a választási bizottság elnökének is ellenjegyeznie kell a csalások elkerülésére. A tárca bejelentette, hogy aki 23 óra előtt bejut a szavazóhelységekbe, leadhatja szavazatát, az urnákat csak akkor zárják le, amikor már az összes sorban álló voksolt.
A választást megelőző két hétben tilos közvélemény-kutatási adatokat közölni, a legutóbbi felmérésen ugyanakkor a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI), Silvio Berlusconi Hajrá, Olaszország! pártja, valamint a Matteo Salvini vezette Liga alkotta jobboldali koalíció bizonyult a legnépszerűbbnek. Szorosan mögöttük második helyen állt akkor a Demokrata Párt (DP), Enrico Letta vezetésével.
Megválasztása esetén Giorgia Meloni lehet Olaszország első női kormányfője, noha szakértők szerint félő, hogy a koalíción belüli fel-felbukkanó érdekellentétek miatt a parlament első, október 13-ai üléséig nem alakul meg az új kormány. Az olasz politikai gyakorlat szerint ugyanis a z államfő vezette kormányalakítási egyeztetések a felsőház és az alsóház elnöke megválasztása után kezdődnek.
A választásokat a tervezettnél hat hónappal korábban tartják, mert Mario Draghi koalíciós kormánya július végén szétesett, ő pedig ennek következtében lemondott.
51 százalék női szavazó
Az urnákhoz várt 50,8 millió szavazóból több mint 2,6 millió most voksol először. A szavazásra jogosultak 51 százaléka nő. A bizonytalanok arányát több mint harminc százalékra mérték a választások előtti utolsó felmérések. A részvételt a rossz idő is befolyásolhatja, miután tizenhárom régióban meteorológiai riasztás lépett életbe a heves eső, viharok miatt.
A legközelebbi részvételi adatokat este hét órakor közlik. A szavazatokat csak a 23 órai urnazárást követően kezdik el számolni.
Enrico Letta a PD római székházából követi a szavazatszámlálást, Giorgia Meloni egy római szállodából, amelyet az Olasz Testvérek sajtóközpontjává alakítottak át. Matteo Salvini a Liga milánói székházában lesz az urnazárást követően.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)