A vajdasági általános iskolákban jelenléti oktatással indult a második félév január mások hetében, a középiskolákban pedig a kombinált online-jelenléti modell szerint folyik az oktatás. A védőmaszk viselése továbbra is kötelező, nem csak a diákok, de a kísérők számára is - írta a vajdasági Szabad Magyar Szó.
A Vajdasági Tanügyi Dolgozók Független Szakszervezetének tagjai viszont 150 vajdasági iskolában figyelmeztető sztrájkot tartottak, így álltak ki zentai kollégáik mellett, ahol évek óta nem akarják megtéríteni az útiköltséget azoknak a tanároknak, akik a szakszervezet tagjai és beperelték a községet.
Kapcsolódó
A szakszervezet emlékeztet, azután, hogy rámutattak a helyi hatalom által elkövetett törvénysértésekre, az önkormányzat úgy döntött, az érintett iskolák dolgozóinak kifizetik az útiköltség térítést, de azoknak a szakszervezeti tagoknak nem, akik a bírósághoz fordultak. A szakszervezet bejelentette, hogy amennyiben a figyelmeztető sztrájk nem hoz eredményt, bekeményítenek.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre