"A 2020. decemberi megállapodás egyértelműen kimondja, hogy nem lehet elindítani a programot, amíg a civileknek szánt támogatások elosztásáért felelős szervezet nincs kiválasztva. Abban is megállapodtunk Magyarországgal, hogyan legyen kiválasztva a támogatásokat kezelő szervezet, és hogy abban az esetben, ha nem sikerül megegyezni, az EGT és Norvég Alapok 2014-2021 közötti támogatásainak fennmaradó része nem lesz elérhető Magyarország számára. Így szerintünk nincs alapja semmilyen jogi eljárásnak Norvégia ellen ebben az ügyben" - válaszolta a norvég külügyminisztérium sajtóosztálya a 444.hu kérdésére.
A portál arról érdeklődött a norvég tárcától, hogy mit gondolnak a magyar kormány perindítási szándékáról a norvég alapos elbukott támogatások miatt. A kormány a hétvégén határozatba foglalva szólította fel az igazságügyi minisztert, hogy vizsgálja meg Norvégia beperlésének lehetőségeit, és vizsgálja felül a gazdasági kapcsolatokat.
A norvég külügyminiszter korábban arra is utalt, lehetséges, hogy más módon támogatják majd a magyar civil szervezeteket, de erre vonatkozóan még nincsenek konkrét terveik.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram