Az olaj ára az év elején kezdett hegymenet után tovább emelkedik - jelentette ki több nagy olajipari cég vezető beosztású tisztviselője a kelet-ázsiai gazdasági fórumon Indonézia fővárosban, Jakartában. A menedzserek úgy gondolják, hogy hosszabb távon erősödik a világgazdasági kereslet az olaj iránt, ami elkerülhetetlenül emelkedő pályán tolja majd a fekete arany árát - derül ki a BBC tudósításából.
A hét elejének árutőzsdei árfolyamalakulása ezeket a várakozásokat igazolta: a londoni Bernt ára hordónként 63 dollár körül alakult, ami 40 százalékkal több a januári 45 dollárnál. A hét közepén kicsit lecsusszant az ár, ám a hét utolsó munkanapjára a tőzsdei árfolyam elérte, sőt átlépte az idei csúcsot, a hordónként 65 dolláros árat. Igaz, tavaly júniusban még a 110 dolláros magasságban szárnyalt a nyersolaj ára. Ezt követően a jelentős túlkínálat lejtőre küldte a tőzsdei jegyzéseket.
Melody Boone Meyer, az amerikai Chevron olajmulti ázsiai és csendes-óceáni kitermelésért felelős vezetője arra hívta fel a figyelmet a jakartai rendezvényen, hogy a drámai árzuhanások nem ritkák az olajpiacon. Az elmúlt 30 évben ötször omlott össze az ár 50 százalékkal. Miután jelenleg olajfelesleg nehezedik a piacra, nem csoda, hogy bekövetkezett egy jelentős árcsökkenés.
Shahril Shamsuddin, a malajziai SapuraKencana Petroleum vezérigazgatója lényegében egyetért ezzel, szerinte az jelenti a fényt az alagút végén az olajipar számára, hogy hosszabb távon, a következő két-három évben emelkedik a kereslet, ami "optimális" szintre tolhatja fel az olajárat. Ugyanakkor Indonéziában is felfüggesztettek számos olajipari projektet az alacsony ár miatt.
A cégvezetők optimista várakozásait igazolhatja, hogy előrejelzések szerint Ázsia a következő évtizedben nettó olajimportőrré válik, Indonézia - amely 250 millió lakosával a világ negyedik legnépesebb országa - 2008-ban hullott ki az OPEC-ből, miután nettó olajimportőrré vált. Sudirman Said, az ország energiaminisztere leszögezte, hogy szükségük van az alternatív energiaforrásokra az ország növekvő igényeinek kielégítéséhez.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A forint máris megkezdte a csúszkálást
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben