„Erre az évre 0,4 százalékos gazdasági növekedést várunk, úgy gondoljuk, hogy 2024-ben visszatérhetünk az 1,6-1,9 százalékos növekedéshez” – mondta Robert Habeck a keletnémet gazdasági fórumon (Ostdeutsches Wirtschaftsforum).
Április végén a német szövetségi kormány kissé csökkentette, a januári 1,8 százalékról 1,6 százalékra módosította 2024-es GDP-növekedési előrejelzését, ugyanakkor a korábban várt recesszió helyett plusz 0,4 százalékra emelte idei éves GDP-növekedési előrejelzését.
Újból recesszióba zuhant Németország, a koronavírus alatt volt ilyen utoljára
A tavalyi utolsó negyedév után az idei első negyedévben is csökkent Németország hazai összterméke (GDP), az Európai Unió legnagyobb gazdasága ezzel úgynevezett technikai recesszióba került. Bővebben>>>Túl optimistának tartják a német kormányt
Német banki közgazdászok azonban lényegesen pesszimistábbak, mint a német szövetségi kormány: az első negyedéves növekedési adatok láttán május végén csökkentették idei GDP-növekedési előrejelzéseiket, és recesszióra számítanak az egész évre vonatkozóan.
- A Deutsche Bank közgazdászai a német bruttó hazai termék 0,3 százalékos csökkenésére számítanak, miután korábban stagnálást feltételeztek.
- A Berenberg Bank szintén stagnálásról mínusz 0,4 százalékra csökkentette GDP-növekedési előrejelzését.
- A KfW fejlesztési bank és a Commerzbank elemzői is a bruttó hazai termék enyhe zsugorodásával számolnak 2023-ra.
Mit várnak a jövő évtől?
A Deutsche Bank közgazdászai szerint az idei év után még a 2024-es év eleje is nehéz lehet a német gazdaság számára, ezért
jövő évi GDP-növekedési prognózisukat 1 százalékról 0,5 százalékra vágták vissza.
- A Commerzbank vezető közgazdásza, Jörg Krämer még ennél is pesszimistább, és stagnálást jósol.
- A Berenberg Bank vezető közgazdásza Holger Schmieding viszont továbbra is viszonylag bizakodó, 1,3 százalékos német GDP-növekedést vár a jövő évre.
Európa legnagyobb nemzetgazdasága már technikai recesszióba került azzal, hogy a második egymást követő negyedévben csökkent a bruttó hazai termék: az idei első negyedévben 0,3 százalékkal csökkent a GDP a 2022 negyedik negyedévi 0,5 százalékos csökkenés után.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja