A strasbourgi székhelyű Európa Tanács korrupcióellenes szakértőkből álló csoportjának (GRECO) véleménye szerint a lengyel igazságszolgáltatást érintő intézkedések nem szavatolják kellőképpen az érintett terület függetlenségét.
A szakértői csoport aggodalmát fejezte a ki legfelsőbb bíróság tagjai kinevezésének módja és a nyugdíjkorhatáruk megváltoztatása, valamint a lengyel elnök - a szakértők szerint - túlzott befolyása miatt a bírák mandátumának meghosszabbításában. Azt javasolták, hogy az új nyugdíjkorhatárra vonatkozó szabályozást ne alkalmazzák a már hivatalban lévő bírákra, beleértve a legfelsőbb bíróság bíráit, és politikai befolyástól mentesen biztosítsák a bírák mandátumának nyugdíjkorhatáron túli esetleges meghosszabbítását.
A GRECO arra is felszólította Lengyelországot, hogy módosítsa a legfelsőbb bírósági bírák ellen folytatott fegyelmi eljárások menetét annak érdekében, hogy ki lehessen zárni a jogalkotói és végrehajtói hatalmi ág esetleges jogosulatlan beavatkozását ezen eljárásokba. A jelentés továbbá bírálta az igazságügyi miniszternek az igazságszolgáltatás munkájához fűződő túlzott mértékű jogköreit, különösen az ügyek kiosztásának módját illetően.
Az utóbbi időben sok bírálat érte a lengyel kormányt, elsősorban amiért sokak szerint csorbítani kívánja az igazságszolgáltatás függetlenségét. Varsó szerint azonban a vonatkozó törvénymódosítások tökéletesen megfelelnek a jogállamiság alapelveinek.
Az Európai Bizottság a jogállamiság rendszerszintű megsértésének kockázata miatt decemberben megindította az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti, eddig nem alkalmazott eljárás előkészítését Varsóval szemben. Az Európai Parlament (EP) március elején üdvözölte az eljárás megindítását Lengyelországgal szemben. (Lengyelország behódol az EU-nak.)
A hetes cikk olyan, többlépcsős eljárást tesz lehetővé, mely - az uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén - végső esetben akár az érintett állam szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat, ehhez azonban az összes többi tagország egyhangú támogatására van szükség, amit szakértők szinte kizártnak tartanak.
A fotó forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban