Az elnök csütörtöki Twitter-bejegyzésében úgy vélekedett, hogy az amerikai-orosz viszony "minden idők legalacsonyabb és egyben nagyon veszélyes" szintjén van. "Megköszönhetik ezt a kongresszusnak, ugyanazoknak az embereknek, akik még egészségbiztosítást sem tudtak adni nekünk" - tette hozzá.
A mikroblog-bejegyzést Donald Trump egy nappal azután tette közzé, hogy aláírta a múlt héten a kongresszus által elsöprő többséggel megszavazott törvénycsomagot, amely új szankciókkal sújtja Oroszországot, valamint Iránt és Észak-Koreát és amely egyúttal korlátozza az elnöki hatalmat is.
Kapcsolódó
Trump szerdán aláírta ugyan a törvénycsomagot, de utána közleményben kifejtette: ezt csupán "a nemzeti egység érdekében" tette, a törvénycsomagot "hibásnak" minősítette és kilátásba helyezte, hogy alkotmányos jogaival összhangban álló intézkedéseket hoz majd. A közleményben azt hangoztatta, hogy pártfogolja Irán és Észak-Korea megbüntetését, ám nem tett említést az Oroszország elleni szankciókról.
Megerősítette ugyanakkor, hogy az Egyesült Államok "nem tűr el beavatkozást a demokratikus folyamataiba".
(Az elnök legutóbbi "erős" elszólásáról itt olvashat)
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben