Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter közölte, hogy Ukrajnának rendeznie kell a Gazpromtól januárban importált földgáz ellenértékét, és ha teljesül az a korábbi követelés is, hogy az ellenzék megbékítése érdekében nevezzék meg a múlt héten menesztett ukrán kormányfő utódját, akkor hajlandó felújítani a hitelfolyósítást.
Ukrajnának január végéig 2,7 milliárd dollár gázszámlát kellett volna kiegyenlítenie, de erre egyelőre nem került sor. Az orosz pénzügyminiszter azt mondta, hogy "Oroszország természetesen betartja vállalásait, de ehhez az is kell, hogy Ukrajna se maradjon adós semmilyen téren".
Kapcsolódó
Az elmúlt években Ukrajna többször elmaradt gázszámla kifizetésével, ezért Moszkva csökkentette a gázszállítást Ukrajnába. Ennek pedig egyebek között az lett a következménye, hogy kevesebb földgáz jutott Európának a téli fűtési szezonban. A problémamentes orosz-ukrán gázkapcsolatok már csak azért is fontosak Európának, mert Oroszország fedezi gázszükségletének mintegy negyedét. A Gazprom tavaly 161,5 milliárd köbméter fölgázt exportált Európába.
A komoly devizahiánnyal küszködő Ukrajna a múlt év végén - gyakorlatilag az utolsó pillanatban - elállt attól a tervtől, hogy kereskedelmi megállapodást kössön az EU-val. E helyett 2013. december 17-én szorosabb gazdasági kapcsolat létrehozásáról állapodott meg Oroszországgal, amely ígéretet tett arra, hogy cserébe 15 milliárd dollár értékben vásárol ukrán kötvényeket, emellett legalább 4 milliárd dollár éves megtakarítást eredményező engedményt ad az Ukrajnába exportált orosz földgáz árából. A 15 milliárd dollárból december végén Oroszország 3 milliárd dollárnyi ukrán eurókötvényt vásárolt.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van